Aranyoklevél kiadása a Budapesti Erőmű Zrt. részére minőségirányítási rendszerének működtetésére

A Magyar Szabványügyi Testület aranyoklevelet adományozott a Budapesti Erőmű Zrt.-nek minőségirányítási rendszerével kapcsolatos elkötelezettségének elismeréseként. Aranyoklevelet azok a szervezetek kaphatnak, amelyek irányítási rendszerüket eredményesen működtetik és fejlesztik, valamint tanúsítványukat legalább 12 éven keresztül tartják fenn a Magyar Szabványügyi Testületnél.

Az aranyoklevelek adományozásával nem titkolt célunk, hogy köszönetet mondjunk az elkötelezett szervezeteknek és ösztönözzük minden tanúsított ügyfelünket arra, hogy a változó körülményekhez igazodva fokozzák az irányítási rendszerek eredményességét.

A Budapesti Erőmű Zrt. már több mint 100 éve vesz részt a főváros energiaellátásában. Legelső erőműegysége – a nemrégiben leállított Révész utcai fűtőmű – 1906-ban épült, az Újpesti Erőmű 1910-ben, míg a Kelenföldi Erőmű 1914-ben kezdte meg működését.

A szervezet a főváros és a környék jelentős energiatermelője. A technológiai korszerűsítések eredményeként a szolgáltatás minőségének javításával több mint 140 000 távfűtött lakásban élő közel félmillió fogyasztó, valamint közület számára ma már gyakorlatilag szünetmentes szolgáltatást biztosít, növelve a fogyasztók komfortját.

 

A minőségi szolgáltatásnyújtás garantálása érdekében bevezették az MSZ EN ISO 9001 szerinti minőségirányítási rendszert, amelyet 2011 óta tanúsíttatnak a Magyar Szabványügyi Testületnél.

 

A cég minőségirányítási rendszerének tanúsított alkalmazási területe:

Hő- és villamosenergia-termelés.

A szervezet irányítási rendszerének okirat-megújító auditján a Magyar Szabványügyi Testület felkészült auditora erősségként az alábbi megállapításokat rögzítette:

  • jó munkatársi légkör;
  • felkészültség, magas szintű szakmai kompetencia;
  • rendelkezésre állás;
  • fejlesztés, fejlődésre való igény;
  • a HR-terület fejlődése, új irányzatok, oktatások bevezetése;
  • stratégiai innovatív szemlélet.

 

Az MSZT ezúton is gratulál a Budapesti Erőmű Zrt. vezetőinek és munkavállalóinak a sikeres okirat-megújító audithoz, további eredményes munkát kíván minőségirányítási rendszere működtetéséhez és fejlesztéséhez.

 

 

Aranyoklevél

Források:

  1. 2023. évi auditjelentés
  2. A szervezet Minőségirányítási Kézikönyve
  3. A cég honlapja: https://www.veolia.hu/hu/rolunk/energia-uzletag/budapest-eromu-zrt

 

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban, kérem, vegye fel a kapcsolatot
Kéki Zsuzsannával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy
Szamosiné Dávid Izabellával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel: 06/1/4566-928;
cert@mszt.hu

2023. június

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!

Tanúsítási szolgáltatásaink

Kérjen ajánlatot!