23. JQA Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny
A JQA japán tanúsító szervezet a svájci székhelyű Nemzetközi Tanúsító Hálózattal (IQNET) közösen, az UNICEF Tokiói Iroda támogatásával – hagyományt teremtve – ebben az évben immár huszonharmadik alkalommal hirdeti meg a Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzversenyt. A verseny célja a gyermekek nevelése a környezet szeretetére és védelmére.
A Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) az IQNET teljes jogú tagszervezeteként a versenyt itthon minden évben elkötelezetten és széles körben promotálja.
A 2022-ben meghirdetett 22. versenyre 61 országból és régióból, összesen 6390 pályamunkával regisztráltak. Magyarországról is évről évre egyre több rajzpályázat érkezik be a japán versenyirodához, 2022-ben 712 db rajzzal a harmadik legtöbb rajzpályázatot benyújtott ország lettünk.
A nemzetközi szekció első helyezettjei között három magyar kislányt (7, 9, és 12 évesek) és egy 12 éves fiút köszönthetünk, a nemzetközi szekció említésre méltó kategóriájában pedig díjazták három magyar kislány (6, 12 és 14 évesek), valamint egy 9 éves magyar kisfiú rajzát is.
Az elmúlt évben megrendezett verseny nyerteseiről és a nyertes munkákról angol nyelven olvashatnak a https://childrens-drawing.com/en/index.html#latestwinner-top weboldalon.
Néhány fontos információ a 23. JQA Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny részvételi feltételeiről:
Szervező: JQA, Japan Quality Assurance Organization
Téma: Örömteli idők az emberek és a természet számára (Joyful Times for People and Nature)
Harmóniában élni a természettel gazdagabbá és vidámabbá teszi mindennapjainkat. Mi lenne számodra az ideális időtöltés a gyönyörű természetben? Kérlek, rajzold le, ami eszedbe jut!
Részvételi korhatár: 7–15 éves korig.
Jelentkezési határidő: 2023. május 31. (a jelentkezési lapoknak és a rajzoknak erre a határidőre hiánytalanul be kell érkezniük a szervező japán irodához).
A rajzokra vonatkozó követelmények:
Papírméret: 257 mm x 364 mm vagy ennél kisebb.
Rajz és rajzeszköz: szabadkézi rajz, amely bármilyen festékkel, pasztellkrétával stb. készülhet.
Fontos:
- Kérjük, hogy a jelentkezési lapot angolul, lehetőleg nagy nyomtatott betűkkel töltsék ki és csatolják a rajz hátoldalához.
- A rajzokat csak a beküldőnek szabad elkészítenie. A sajtóban már megjelent rajzokat nem fogadják el.
- A rajzokat nem küldik vissza a feladónak.
- A beküldött rajzok a JQA tulajdonává válnak, amely felhasználhatja azokat reklámcélokra kiadványokban vagy a honlapján.
- Az egy iskolából beküldött rajzokat együtt, egy csomagban célszerű postázni.
- Szöveges rajzok (pl. plakátok) nem vehetnek részt a versenyben.
- Digitális alkotásokat sem fogadnak el.
Postázási cím*: JQA International Environmental Children's Drawing Contest Office
POB 264, Kyobashi Yubinkyoku, Tokyo, 104-8691, Japan
* Ha az Ön futára nem kézbesít POB postafiókokba, kérjük, küldje el rajzait a Versenyiroda alább megadott postacímére.
A győztesek kihirdetése: 2023. augusztusában (kiírás a verseny honlapján).
Díjak: 48 nyertes különleges emléktárgyat kap. Minden résztvevő részvételi díjat kap. (Ezeket a tervek szerint decemberben postázzák.)
További információért vegyék fel a kapcsolatot a JQA Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny Irodával (JQA International Environmental Children’s Drawing Contest Office)
Rm. 303, Sankyo Bldg., 2-7-12 Tsukiji, Chuo-ku, Tokyo 104-0045, JAPAN
Telefon: +81-3-3546-3631; E-mail: info@childrens-drawing.com
A jelentkezési lap elérhető az alábbi linken: https://childrens-drawing.com/drawing/image/23flyerENG.pdf