Szép magyar eredmények a 22. JQA Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzversenyen

A JQA japán tanúsító szervezet a svájci székhelyű IQNET Nemzetközi Tanúsító Hálózattal közösen – hagyományt teremtve – 2022-ben huszonkettedik alkalommal hirdette meg a Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzversenyt a 7–15 éves korosztály számára, az UNICEF Tokyo Iroda támogatásával. A verseny célja a gyermekek nevelése a környezet szeretetére és védelmére. A verseny magyarországi meghirdetésében és promotálásában a Magyar Szabványügyi Testület – az IQNET teljes jogú tagjaként – ahogy minden évben, így 2022-ben is örömmel működött közre.

A versenyre 61 országból és régióból történt regisztrálás, összesen 6 390 pályamunkával. Magyarországról is évről évre egyre több rajzpályázat érkezik be a japán versenyirodához, idén 712 db rajzzal a harmadik legtöbb rajzpályázatot benyújtott ország lettünk.

„Az elmúlt években a világ számos részén gyakran fordultak elő a rendhagyó időjárás okozta katasztrófák, és a tudósok rámutattak, hogy ezek egyik oka az ember által előidézett globális felmelegedés. Emellett idén az ukrajnai helyzet által kiváltott energiahiány megzavarta a világgazdaságot, és minden eddiginél sürgetőbbé és fontosabbá tette az éghajlatváltozással és az energiával kapcsolatos kérdések kezelését az emberiség számára. Ezenfelül sok más tényező is fenyegeti a globális környezetünket, de reményt érzek a jövőre nézve, amikor a gyerekek a környezetvédelemre gondolva rajzokban fejezik ki szeretett jeleneteiket.”

(Kobayashi Noriaki, elnök
Japan Quality Assurance Organization)

 

A 22. JQA Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny döntőjét (a zsűrizést) 2022. június 30-án tartották.

Azok a rajzok, amelyek a legjobban kifejezték a rajzverseny témáját („A környezetbarát életmód választása”), díjazásra kerültek a szigorú és tisztességes zsűrizési folyamat eredményeképpen.

Örömmel közöljük, hogy az idei díjazottak között ismét több magyar gyermek is szerepel.

A nemzetközi szekció első helyezettjei között három magyar kislányt (7, 9, és 12 évesek) és egy 12 éves fiút köszönthetünk, a nemzetközi szekció említésre méltó kategóriájában pedig díjazták három magyar kislány (6, 12 és 14 évesek), valamint egy 9 éves magyar kisfiú rajzát is. Az eredményekről és a nyertes munkákról bővebben a következő oldalon olvashatnak:

https://childrens-drawing.com/drawing/pic/22_booklet.pdf

 

Szívből gratulálunk minden nyertesnek!

Magyar Szabványügyi Testület

 

Forrás: https://childrens-drawing.com/en

 

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban kérem, vegye fel a kapcsolatot
Kéki Zsuzsannával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy
Szamosiné Dávid Izabellával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel: 06/1/4566-928 cert@mszt.hu

 

2022. szeptember

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!

Tanúsítási szolgáltatásaink

Kérjen ajánlatot!