Tájékoztató az IQNET 33. közgyűléséről

2021. június 7–11. között tartotta az IQNET (Nemzetközi Tanúsító Hálózat, melynek az MSZT 1998 óta teljes jogú tagja) éves közgyűlését. A járványhelyzetre való tekintettel ez évben is online módon, videókonferencián keresztül zajlott a heti üléssorozat.

A megfelelőségértékelési piacra összpontosítva az IQNET célja, hogy létrehozott bizottságain keresztül aktívan hozzájáruljon a hatékony és felhasználóbarát folyamatok és szolgáltatások kifejlesztéséhez, biztosítva a hiteles kimenetet és az eredményes hozzájárulást a helyi és nemzetközi felek bizalmának fenntartásában.

A Harmonizációs és Legjobb Gyakorlat Állandó Bizottság (SCH) ülésén elsősorban az SCH stratégiai alapgondolatainak elfogadásáról, közgyűlés elé jóváhagyásra való előterjesztéséről, a csoport feladatai teljesülésének előrehaladásáról esett szó, illetve rövid összefoglalókban kaptak tájékoztatást az résztvevők az IQNET-összeköttetések képviseleteitől a szabványosítási és más szakmai szervezetekkel való együttműködéseikről. A Marketing és Fejlesztési Állandó Bizottság (SCMD) ülésén összefoglalásra kerültek az SCMD stratégiai mozgatórugói és döntés született a közgyűlés elé jóváhagyásra való előterjesztésükről. Továbbá ismertetésre kerültek az új arculat bevezetésének irányelvei és a projekt előrehaladási ütemterve. Javaslat született az IQNET-nap koncepciójára, melyet az IQNET Alapítók Napjának Headoffice-ünnepével egyidejűleg november 11-én tartanának meg, mely ünnepségre ösztönzik a tagszervezeteket is az IQNET-szellem erősítése érdekében. Megerősítették, hogy az IQNET Association termékportfóliájába tartozó SR 10 társadalmi felelősségvállalás tanúsítása továbbra is az egyik legsikeresebb termék. A 2015-ben felülvizsgált specifikációt továbbra is megfelelőnek tartják, bár néhány tanúsítási kritériumot frissíteni szükséges, ezért a termékgazda AENOR erre vonatkozó javaslatait már beterjesztette a Műszaki Tanácsadó Csoport Állandó Bizottság (SCTAG) elé. Az IQNET ügyvezető igazgatója összefoglalta az elmúlt két hónap alatt az IQNET-partnerekkel lefolytatott kétoldalú szakmai egyeztetés tapasztalatait az elmúlt év kihívásai ellenére elért pozitív partneri eredményekről, a digitalizáció és IT támogatás továbbvitelének hasznosságáról, a partnerek által visszajelzett fejlesztési igényekről, a tagszervezeteknél alkalmazott „new normal” eljárásokról, a 2021-es bizakodó partneri célokról. A 33. közgyűlésen az IQNET Headoffice tevékenységének visszajelzését, az Állandó Bizottságok beszámolóit és a Bizottságok stratégiai mozgatórugóinak jóváhagyását követően a legfontosabb esemény az új partnerként csatlakozó ICS (Institute for System Certification, Bosnia and Herzegovina) bosnyák tanúsító szervezet társult tagként való megválasztása volt.

 

IQNet logo colour_40%

Az IQNET-közgyűlés heti ülésprogramja

2021. június 7–11.

 

 

Dátum

Időpont

Rendezvény

2021. június 7.

14:00 – 15:00

BoD and Advisors Meeting – az IQNET Igazgatótanácsa tagjainak és tanácsadóinak kezdeti ülése

2021. június 7.

15:30 – 17:00

SCCP – Alkotmány és Politika Állandó Bizottság ülése

2021. június 8.

14:00 – 15:30

SCPM – Szakmai Értékelés és Tagság Állandó Bizottság ülése

2021. június 9.

14:00 – 16:00

SCH – Harmonizációs és Legjobb Gyakorlat Állandó Bizottság ülése

2021. június 10.

14:00 – 16:00

SCMD – Marketing és Fejlesztési Állandó Bizottság ülése

2021. június 11.

14:00 – 16:00

33. IQNET-közgyűlés.

 

A közgyűlés szakmai programját kiegészítették a közgyűlést megelőző hetekben tartott IQNET-webináriumok és benchmarkprogramok, amelyek többségében nyitott ülések formájában mind az IQNET-delegáltak, mind az általuk meghívott egyéb képviselők részére is látogathatók voltak.

 

2021. május 6.

 

SCMD Köztes Ülés

Stratégiai mozgatórugók, új termékek, folyamatban lévő tevékenységek és általános kérdések.

 

IQNET-delegáltak

SCMD-tagok 

 2021. május 11.

 

Nyitott SCCP Köztes Ülés

Stratégiai mozgatórugók, partnerség-fejlesztési politika.

 

 

IQNET-delegáltak

SCCP-tagok

 

Zárt SCCP Köztes Ülés*

 

csak SCCP-tagok

  2021. május 18.

 

SCH Köztes Ülés

Folyamatban lévő szakmatechnikai kérdések, társtanúsítással kapcsolatos fejlesztések, stratégiai mozgatórugók, folyamatban lévő tevékenységek és általános kérdések.

 

IQNET-delegáltak

SCH-tagok 

 2021. május 26.

 Nyitott SCPM Köztes Ülés

CB-jelöltek meghallgatási ülése, stratégiai mozgatórugók.

IQNET-delegáltak

SCPM-tagok

Jelölt szervezetek

 

 2021. május 31.

 

 

Webinárium a Legjobb Gyakorlatokról

 

Előadók:

 

Erkki Mäkelä, INSPECTA, Finnország

Instaaudit informatikai megoldás belső és külső (kliens-) használatra

 

Cosimo Franco, CISQ – CERTIQUALITY, Olaszország

Stratégiai keret meghatározása és végrehajtása

 

Mario Calderon, AENOR, Spanyolország

Együttes marketing/márkaépítés a lényeges ügyfelekkel

 

Matthias Paersch, DQS, Németország  

Hatékony, auditjelentést támogató informatikai eszközök


Pablo Corona, NYCE-SIGE, Mexikó

Az otthonról végzett munka egy hatékony eszköz, egy gyakorlati feladat

 

André Ramos, APCER, Portugália

Hatékony kapcsolódás a stratégia és a menedzsment között a teljes szervezetet átfogóan 

IQNET-delegáltak

SCH-tagok

 

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban kérem, vegye fel a kapcsolatot
Kéki Zsuzsannával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy
Szamosiné Dávid Izabellával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel: 06-1-4566-928 cert@mszt.hu

 

2021. július

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!

Tanúsítási szolgáltatásaink

Kérjen ajánlatot!