Néhány kiemelten fontos érvényes jogszabály a levegővel kapcsolatban

2017. december 6.

A légszennyezettség napjaink egyik legjelentősebb egészségügyi kockázati tényezője. A WHO szerint nyolc halálesetből egyet a légszennyezés okoz, ezért közös érdekünk a légszennyezés csökkentése, a környezeti levegő minőségének javítása.
Az alábbi táblázatban található jogszabályok betartása segíti a környezetet érő káros hatások csökkentését.

Jogszabály száma

Jogszabály címe

343/2017. (XI. 15.) Korm. rendelet

Egyes kormányrendeleteknek a nemzeti versenyképesség növeléséhez szükséges módosításáról

1787/2017. (XI. 8.) Korm. határozat

A fenntartható hazai hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése érdekében szükséges intézkedésekről

2017. évi CLIX. törvény

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról

2017. évi CXXXIV. törvény

A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról

2017. évi CXXXVII. törvény

A nemzeti versenyképesség növeléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról

2016. évi L. törvény

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Feleinek 21. Konferenciáján elfogadott Párizsi Megállapodás kihirdetéséről

1025/2016. (II. 9.) Korm. határozat

A nagy tüzelőberendezések légszennyezőanyag kibocsátásának csökkentésére szolgáló Átmeneti Nemzeti Terv elfogadásáról

14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet

A fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről

278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelet

Az üvegházhatású gázok kibocsátásával, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti jelentés tartalmáról és elkészítésének módjáról, az adatszolgáltatás rendjéről, illetve az adatszolgáltatási kötelezettség megszegése esetén fizetendő bírságról

26/2014. (III. 25.) VM rendelet

Az egyes tevékenységek illékony szerves vegyület kibocsátásának korlátozásáról

110/2013. (XII. 4.) VM rendelet

Az 50 MWth és annál nagyobb teljes névleges bemenő hőteljesítményű fűtőberendezések működési feltételeiről és légszennyező anyagainak kibocsátási határértékeiről

80/2012. (XII. 28.) NFM rendelet

Az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos egyes tevékenységek igazgatási szolgáltatatási díjáról és felügyeleti díjáról

410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet

Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól

2012. évi CCXVII. törvény

Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről

145/2012. (VII. 3.) Korm. rendelet

A szén-dioxid geológiai tárolásáról

295/2012. (X. 16.) Korm. rendelet

Az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenységet végző szervezetek akkreditálásáról és nyilvántartásáról

2012. évi CLXXXV. törvény

A hulladékról

118/2011. (XII. 15.) VM rendelet

A benzin tárolásából, elosztásából és töltőállomáson a gépjármű feltöltéséből származó illékony szerves vegyület (VOC) csökkentéséről

6/2011. (I. 14.) VM rendelet

A levegőterheltségi szint és a helyhez kötött légszennyező források kibocsátásának vizsgálatával, ellenőrzésével, értékelésével kapcsolatos szabályokról

5/2011. (I. 14.) VM rendelet

Egyes miniszteri rendeletek levegővédelemmel összefüggő módosításáról

4/2011. (I. 14.) VM rendelet

A levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről

2010. évi CXVII. törvény

A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásnak csökkentéséről

306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet

A levegő védelméről

2010. évi CXVII. törvény

A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről

1/2009. (II. 10.) KvVM rendelet

A Magyar Köztársaság területén az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye keretében megvalósuló együttes végrehajtás hitelesítőire vonatkozó szakmai és személyi követelményekről, valamint a hitelesítés szabályairól

2007. évi LX. törvény

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről

75/2005. (IX. 29.) GKM-KvVM együttes rendelet

A nem közúti mozgó gépekbe építendő belső égésű motorok gáznemű és részecskékből álló szennyezőanyag-kibocsátásának korlátozásáról

314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet

A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról

2004. évi CVIII. törvény

A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, a kénkibocsátások további csökkentéséről szóló, Oslóban 1994. június 14-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről

7/2003. (V. 16.) KvVM-GKM együttes rendelet

Az egyes légszennyező anyagok összkibocsátási határértékeiről

2003. LXXXIX. törvény

A környezetterhelési díjról

12/2002. (III. 14.) GM-KöViM-KöM együttes rendelet

Az új személygépkocsik üzemanyag-gazdaságossági és szén-dioxid-kibocsátási adatainak közzétételéről

4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet

A légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről

1995. évi LIII. törvény

A környezet védelmének általános szabályairól

35/1990. (II. 28.) MT rendelet

Az ózonréteget lebontó anyagokról szóló, Montreálban, 1987. szeptember 16-án aláírt jegyzőkönyv kihirdetéséről

31/1990. (II. 16.) MT rendelet

A sztratoszférikus ózonréteg védelméről szóló, Bécsben 1985. március 22. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről

 

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban kérem, vegye fel a kapcsolatot Kéki Zsuzsannával a Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy Szamosiné Dávid Izabella főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel: 06/1/4566-928  cert@mszt.hu