18. Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny

A JQA japán tanúsító szervezet a svájci székhelyű IQNet Nemzetközi Tanúsító Hálózattal közösen – hagyományt teremtve – ebben az évben immár tizennyolcadik alkalommal hirdeti meg a Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzversenyt. A verseny célja a gyermekek nevelése a környezet szeretetére és védelmére.

A 2016-ban megrendezett 17. versenyre – rekordot döntve – 94 országból 17179 rajz érkezett a japán Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny Irodához, ebből 573 db Magyarországról (ezzel a 7. legtöbb rajzpályázatot benyújtott ország lettünk). A nemzetközi szekció első helyezettjei között egy 10 éves fiút, és két 12 éves lányt is köszönthetünk Magyarországról, a nemzetközi szekció említésre méltó kategóriájában pedig díjazták két 10 éves és egy 12 éves magyar kislány rajzát is.

Szeretnénk ezt a versenyt itthon is minél szélesebb körben ismertté tenni. Az elmúlt évben megrendezett verseny nyerteseiről és a nyertes munkákról angol nyelven olvashatnak a http://www.childrens-drawing.com/eng/17_contest/17thcontest.html weboldalon.

Néhány fontos információ a 18. Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny részvételi feltételeiről:

Szervező: JQA, Japan Quality Assurance Organization.

Téma: Csodálatos Földünk, melyet megosztunk egymással

E csodálatos bolygó, a Földünk, az űrből nézve olyannak tűnik, mint egy kék ékszer. Annyiféle becses kincs van a Földön. Ha egyszer e kincsek elvesznének, nem lennének pótolhatók. Kérjük, rajzold le azt a képet, amit te gondolsz a gyönyörű Földről.

Részvételi korhatár: 7 évestől 15 évesig.

Jelentkezési határidő: 2017. május 31. (a jelentkezési lapoknak és a rajzoknak erre a határidőre hiánytalanul be kell érkezniük az irodához).

A rajzokra vonatkozó követelmények:

Papírméret: 257 mm x 364 mm vagy ennél kisebb.
Rajz és rajzeszköz: szabadkézi rajz, amely bármilyen festékkel, pasztellkrétával stb. készülhet.

Fontos:

  • Kérjük, hogy a jelentkezési lapot angolul töltsék ki és csatolják a rajz hátoldalához (segítségül készítettünk egy kétnyelvű változatot).
  • A rajzokat csak a beküldőnek szabad elkészítenie. A sajtóban már megjelent rajzokat nem fogadják el.
  • A rajzokat nem küldik vissza a feladónak.
  • A beküldött rajzok a JQA tulajdonává válnak, amely felhasználhatja azokat reklámcélokra kiadványokban vagy a honlapján.
  • Az egy iskolából beküldött rajzokat együtt, egy csomagban kell postázni.
  • Szöveges rajzok (mint például plakátok) nem vehetnek részt a versenyben.

Postázási cím: JQA International Environmental Children's Drawing Contest Office POB 264, 
Kyobashi Yubinkyoku, Tokyo, 104-8691, Japan

A győztesek kihirdetése: 2017 augusztusában (kiírás a verseny honlapján).

Díjak: 48 nyertes különleges emléktárgyat kap. Minden résztvevő részvételi díjat kap. (Ezeket a tervek szerint december körül postázzák.)

További információért vegyék fel a kapcsolatot a Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny Irodával (International Environmental Children's Drawing Contest Office)
Rm. 303, 15 Sankyo Bldg., 2-7-12 Tsukiji, Chuo-ku, Tokyo 104-0045, JAPAN
Telefon: +81-3-3546-3631 Fax : +81-3-3543-8531 E-mail: manad@chive.ocn.ne.jp

Jelentkezési lap