Innovációirányítási rendszerek igazolása az
MSZ CEN/TS 16555-1:2013 Innovációirányítás
Innovációirányítási rendszerek című szabvány szerint
A szolgáltatás aktualitását az adja, hogy 2013 novemberében megjelent a KMOP-2013-1.2.1/B kódjelű, "komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára" tárgyú pályázat. A pályázat 7. b) pontjának teljesítése előnyhöz juttatja azt a pályázót, aki rendelkezik valamely, a CEN/TC 389 „Innovation Management" európai műszaki bizottság által kidolgozott szabvány szerint végzett felméréssel, vagy vállalja, hogy ilyen felmérést a pályázat beadását követő 12 hónapon belül elvégeztet. Mivel egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a válságból való kimenekülés egyik eszköze az innováció, várhatóan a következőkben megjelenő európai és az ezeknek megfelelő hazai pályázatok is tartalmazni fognak ilyen szempontokat.
A Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) nagy gyakorlattal és szakértelemmel rendelkezik az irányítási rendszerek megfelelőségértékelése és tanúsítása terén. Ugyanakkor a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény felhatalmazása alapján köztestületként a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat kizárólagos jogkörrel látja el. Az MSZT-ben megalakult a CEN/TC 389 „Innovation Management" európai szabványosító műszaki bizottság magyar tükörbizottsága, az MSZT/PMCS 2, amely nemzeti szabványosító projektmunkacsoportként részt vesz egy innovációval kapcsolatos európai szabványsorozat kidolgozásában. A sorozat első része magyar szabványként már megjelent MSZ CEN/TS 16555-1:2013 Innovációirányítás 1. rész: Innovációirányítási rendszer hivatkozási számmal és címmel. A szabványsorozat a vállalatok és a szervezetek számára európai szinten egyeztetett megoldást ad az innovációirányítási rendszer bevezetéséhez, továbbfejlesztéséhez és fenntartásához, ezzel segítve a versenyképesség folyamatos fenntartását és a gazdaság fejlődését.
Az MSZ CEN/TS 16555-1:2013 szabvány útmutatásként szolgál az innováció irányítási rendszerének bevezetéséhez, fejlesztéséhez és fenntartásához. Az innováció a szervezetek sikerének egyik meghatározó ereje, ami egy új vagy jelentős mértékben javított áru, szolgáltatás, folyamat, marketingmódszer, vagy szervezeti módszer megvalósítását jelenti. E rendszer kialakítása lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy fokozzák innovációs képességüket és egyre nagyobb sikereket érjenek el a termékeikkel, szolgáltatásaikkal, folyamataikkal, szervezet-tervezésükkel és üzleti modelljükkel kapcsolatos innováció terén.
Az e szabvány szerinti irányítási rendszer - a szervezet méretétől függetlenül - mindazokat a tevékenységeket magában foglalja, amelyek a folyamatos innovációhoz szükségesek, például:
- a szervezet környezetének megértése;
- a vezetői elkötelezettség megléte;
- az innováció sikerének megtervezése;
- az innovációt elősegítő és motiváló tényezők azonosítása és erősítése;
- az innovációirányítás folyamatának kialakítása,
- az innovációirányítási rendszer teljesítményének értékelése;
- az innovációirányítási rendszer javítása;
- az innovációirányítási módszerek alkalmazása.
Az innovációirányítási rendszer bevezetésének előnyei:
- független igazolással megfelelhet az európai és az ezeknek megfelelő hazai pályázati kiírások feltételeinek;
- elősegíti az innovációból származó növekedést, növeli a bevételeket és a profitot;
- friss gondolkodást és új értéket hoz a szervezetbe;
- értéket teremt a partnerekkel közösen végzett innovációból;
- ösztönzi a munkavállalók bevonását a szervezet tevékenységébe, erősíti a csapatmunkát és az együttműködést;
- integrálható már meglévő ISO 9001-es rendszerbe;
- és még számos előnnyel jár.
Mit kell tennie, ha ügyfelünk szeretne lenni?
Ha érdekli ajánlatunk, töltse le ajánlatkérő lapunkat, majd juttassa el hozzánk. Örömmel üdvözöljük ügyfeleink között, és válaszul testre szabott ajánlatot küldünk.